Az atomoktól a csillagokig

ugrás a tartalomra

Atomcsill előadás kivonat

Előadó: Pafka Szilárd (Epoch, Santa Monica, USA)
Cím: Fizikusok az adattudományban
Időpont: 2018. október 18.

Mi az az adattudomány (data science)? És miért ez folyik mindenhol a csapból? És miért dolgozik olyan sok fizikus ezen a területen? A technológiai fejlődés hatására a modern vállalatokban, intézményekben manapság rengeteg adat keletkezik és kerül tárolásra. Ezeket többek között olyan statisztikai modellek fejlesztésére lehet használni, amelyekkel folyamatok hatékonyságát lehet javítani, vagy várható eseményeket lehet előrejelezni, illetve az előrejelzések alapján akár be is lehet avatkozni az eseményekbe (például bankkártyás fizetésnél a csalásgyanús tranzakciókat el lehet utasítani). Ezen modellek kifejlesztéséhez olyan matematikai ismeretek szükségesek, amelyeket a fizikában is használnak, ezért nem csoda, hogy sok fizikus erre a pályára sodródik. A kifejlesztett modellek avatatlan szem számára gyakran misztikusnak tűnő erővel rendelkeznek, szinte úgy tűnik, mintha kristálygömbszerűen jeleznék előre a jövőt. Emiatt a médiában sok túlzás is elhangzik az adattudománnyal, gépi tanulással és mesterséges intelligenciával kapcsolatosan. Az előadásban ezek valóságtartalmáról is szó lesz.

 

Powered by ELTE TTK Fizikai Intézet

Design: Agócs András Gábor (Nalyman) – Code: Agócs András Gábor (Nalyman) & Király Andrea – Page maintaned by: Király Andrea